×
 

Mit tegyünk, amikor már a casco sem segít?

 

Nemrégiben történt: egy utcai víznyomó csőtörése miatt nagy mennyiségű saras víz folyt be egy családi ház mélygarázsába, olyan mennyiségben, hogy végül már a balszerencsés helyen parkoló autó küszöbének szintje felett volt a vízszint. Ránézésre is igen komoly volt a baj.

 

Az átvizsgálás során aztán pillanatok alatt kiderült, hogy az autó utastere, elektromos rendszere, fő kábelkötege, utasbiztonsági elemei (légzsákvezérlő, biztonsági övek) olyan mértékben károsodtak, hogy a helyreállítás nem volt gazdaságos. A casco nem fedezte a teljes kárt, így a tulajdonos saját zsebből 1,6 millió forinttal volt kénytelen kipótolni a gazdasági totálkár összegét.

 

Ilyen és ehhez hasonló esetekben segít a MKB GAP Fedezet biztosítási konstrukció az MKB-Euroleasingtől. A speciális gépjármű-vételárbiztosítás lényege, hogy lopás, totálkár vagy elemi kár esetén megtéríti az autó Eurotax alapján kalkulált, kárkori piaci értéke és az egykori vásárlási számlaértéke közötti különbözetet, beleértve a casco önrészt.

 

Lássunk néhány további példát a potenciális káresetekre:

 

– intenzív jégverés következtében totálkárossá válik az autó

– télen jeges, havas úton több jármű összecsúszik egymással

– a mechanikai védelmi eszközök ellenére ellopják az autót

– az autó alig látható sérülést szenved, mégis totálkár kategória

 

Alább pedig egy konkrét kártérítési példa:

 

Gépjármű vételára 7.000.000 Ft
Káridőpont forgalmi érték (Eurotax) 5.000.000 Ft
10%-és casco önrész (az MKB GAP Fedezet ezt is fedezi!) 500.000 Ft
Casco kártérítés 4.500.000 Ft
MKB GAP Fedezet kártérítés 2.000.000 Ft
MKB GAP Fedezet önrész kártérítés 500.000 Ft
Teljes kártérítés 7.000.000 Ft

 

A fenti kalkulációból jól látható, hogy a casco nyújtotta 4,5 millió forintos kártérítés felett az MKB GAP Fedezet védelme ebben a fiktív esetben a casco önrész megtérítésével együtt 3 millió forintot jelentett a károsultnak.

 

Persze érdemes megnézni azt is, hogy a biztosítás mekkora költséget jelent az autó tulajdonosának. A teljes vételárat tekintve 3 éves biztosítási futamidő esetén 2,3%, 4 éves futamidőnél 3,3%, 5 évnél pedig 4,3%. Visszatérve a fenti példához: a 7 millió forintos jármű esetében 3 éves szerződésnél 161 ezer, 4 évnél 231 ezer, 5 évnél pedig 301 ezer forint volt MKB GAP Fedezet költsége. Vagyis a teljes lelki nyugalomé.

 

És hogy kiknek éri meg megkötni ezt a biztosítást? Mindazoknak, akik teljes biztonságban szeretnék tudni gépjárművüket, pontosabban az abba fektetett pénzüket – az MKB GAP Fedezet biztosítás ezt garantálja. Ráadásul az MKB-Euroleasing és a biztosítási konstrukciót szolgáltató Colonnade Biztosító együttműködésének eredményeként a finanszírozásba beépíthető a biztosítás díja, mely éves szinten kevesebb mint a megvásárolt autó vételárának 1%-a. Az autóvásárlás tervezése során tehát mindenképpen érdemes tájékozódni a konstrukció részleteiről az ügyfelek által már 30 éve a megbízható megoldásairól ismert MKB-Euroleasing weboldalán. Magyarország piacvezető lízingcégje az új biztosítási termékkel ezúttal is arra törekedett, hogy optimális, személyre szabható és kényelmes megoldást nyújtson ügyfelei számára, hozzájárulva a teljes pénzügyi védelem megteremtéséhez egy esetleges káreset után.

 

2021. szeptember 22.