×
 

Különleges helyzetben – online döntőben mérhették össze tudásukat a LETIMOB versenyzői

Az eddigi évekhez hasonlóan a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége a 2019/2020-as tanévben is megrendezte a „Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokságot (LETIMOB) a mezőgazdasági gépész, gépésztechnikus és gépjavító szakos középiskolások számára.

A 2019 októberében indított vetélkedőre az ország középiskoláiból 29 csapat, közel 150 diákkal nevezett. A több hónapig tartó fordulók során online szakmai kérdések és gyakorlati feladatok megoldása is a verseny része volt, és a döntő a IV. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva rendezvény keretén belül valósult volna meg.

A világjárvány miatt azonban újra kellett gondolni a gyakorlati feladatok megvalósításának lehetőségét és a döntő megszervezését.

A világjárványra tekintettel újra kellett gondolni a döntő levezetését és megtartását. Az online fordulót a szervezők lezárták, és így alakult ki a döntő hatos mezőnye (ABC sorrendben): Agromókusok (Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium – Hajdúböszörmény), ErőVépÉszek (AM DASzk Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma– Vép), ÖTfejEK (Szentannai Sámuel Középiskola és Kollégium – Karcag) SOMOGYI BETYÁROK (Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium Szakközépiskola és Kollégium) Suttyók (AM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma – Piliscsaba) Szakma Gyöngyei (AM KASZK Dr. Szepesi László Mezőgazdasági, Erdészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma – Piliscsaba).

 

A döntős csapatoknak 7 feladatot kellett elvégezniük:

Első feladatként hulladékokból kellett egy kormányozható és guruló traktort összeállítaniuk. A csapatok a traktorokról kisvideót is készítettek. Második feladat sokkal összetettebb volt, hiszen mind írásban, mind pedig videóban pontról pontra be kellett mutatniuk egy traktor 250 üzemórás szervízét. A komoly szakmai feladat után egy kicsit humorosabb, de a fizikai tudásukat bizonyító kihívásban a csapatoknak egy 5 adott elemből álló akadálypályát kellett felépíteniük, amelyen 20 mp-ig folyamatosan mozgott a csapatok által kiválasztott tárgy. Mindezen feladatok mellett kutatómunkát is végeztek a fiatalok a gyomírtó szerek használatának csökkentésére szolgáló mechanikus megoldásokról, melynek eredményét írásban kellett megküldeniük. A gyakorlati és elméleti feladatok után nem maradhatott ki a szokásos kvíz sem, amelyből kettő várt rájuk: egy a MEGFOSZ, egy pedig az MKB Pénzügyi Csoport által összeállított kérdésekből.

Annak ellenére, hogy a szervezők és a résztvevő csapatok számára is ez volt az első online LETIMOB döntő, a feladatokat remekül végrehajtották és a döntő megőrizte szakmaiságát.

A szakmai zsűrinek (Bagdán Boglárka – Agrárminisztérium Agrárszakképzésért Felelős Helyettes Államtitkára, Dr. Szabó István a Szent István Egyetem Mechanikai és Géptani Intézet Intézetigazgatója, Kis Pál – MEGFOSZ alelnöke és az Auditker Kft. ügyvezetője, Dr. Medina Viktor – a MEGFOSZ igazgatója, Simon Attila – az MKB Bank Agrárium Főosztályának vezetője és Pap Lajos– a Pap-Agro Kft. ügyvezetője) az online feladtok értékelésében is volt bőven feladata.

A 6 döntős csapatból az „ÖTfejEK” csapatát a zsűri nem teljesítés miatt zárta ki a döntőből, így a LETIMOB 2019/2020-as versenyének első 5 helyezettje az alábbiak szerint alakult:

  1. helyezett: „Suttyók” csapata
  2. helyezett: „Szakma Gyöngyei” csapata
  3. helyezett: „SOMOGYI BETYÁROK” csapata
  4. helyezett: „ErőVépÉszek” csapata
  5. helyezett: „Agromókusok” csapata

A képen balról jobbra: „Suttyók”, „Szakma Gyöngyei”, „SOMOGYI BETYÁROK”, „ErőVépÉszek”, „Agromókusok”

A jelenlegi pandémiás helyzetre való tekintettel a MEGFOSZ legfőképpen belföldi céglátogatásokkal, gyárlátogatásokkal készült a döntős csapatoknak. A csapatok egy vouchert kapnak, melyet a cégekkel és iskolájukkal egyeztetve szabadon használhatnak fel egy éven belül. Az első helyezett „Suttyók” csapata egy kulturális és szórakoztató programokkal is tarkított Claas gyárlátogatáson vehet majd részt Törökszentmiklóson. Az első három helyezett csapat egy napon egyszerre vehet részt az Axiál Kft. által felajánlott céglátogatáson. A többi döntős csapatnak is ajánlottak fel a MEGFOSZ tagjai céglátogatást, így előre egyeztetve egy-egy csapat az alábbi cégekhez tud majd eljutni: Kite Zrt.- Nádudvar, Pap-Agro Kft. – Nagykőrös, Fliegl Adba Kft. – Abda.

Az utazások mellett a résztvevő csapatok a MEGFOSZ tagok és a „Legyél Te is mezőgépész! program fő támogatója, az MKB BANK és az MKB Euroleasing (MKB Pénzügyi Csoport) által felajánlott ajándékcsomagokat kapják majd meg.

A döntőről a nyár folyamán egy videós összeállítással is készülnek a szervezők, hogy kicsit jobban bele lehessen látni a döntő időszakába a versenyzők és néhány zsűritag szemszögéből.

Az idei évben egy teljesen újszerű koncepció mentén zajlott a döntő, amely szintén nagyon jó feladatmegoldásokat és kiváló teljesítéseket eredményezett, még a nehezebb körülmények ellenére is. A MEGFOSZ ezen tapasztalatok alapján a 2020/2021-es versenyét a nyáron ismét átgondolja, áttervezi, és más koncepcióban kívánja megrendezni a közel fél éves vetélkedőt. Szakmai szervezetként eddig is nagyon fontos volt a verseny szakmaisága és a győztesek továbblepésének, szakmai előre haladásának lehetősége, azonban a szervezők szeretnének még több szakmai lehetőséget biztosítani a diákoknak és még nagyobb célokat kitűzni eléjük a versenyben történő részvétellel és a minél jobb eredmények elérésével. Ebben természetesen kiemelkedő partner az Agrárminisztérium és a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kara is, így az új lehetőségeket is együtt fogják kidolgozni. A szakmaiság mellett a vetélkedő jelleget is szeretnék megtartani a szervezők, hiszen a régi mondás szerint is: „A gyerek játék közben tanul. És a legfontosabb, hogy megtanul játszva tanulni” O. Fred Donaldson

A versenynek a jövőben is legfőbb célja, hogy minél több fiatal figyelmét ráirányítsa a biztos jövőt kínáló agrárgépész szakmára. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagy szükség van a korszerű technológiákat gyakorlatiasan bemutató, a közösségi szellemet és szakmai hivatástudatot erősítő tanórán kívüli tevékenységekre.

A verseny lebonyolítása nem jött volna létre a szakmai zsűri és a támogatók nélkül, akiknek a MEGFOSZ ezúton is szeretné megköszönni segítségüket, a játékokhoz kapcsolódó eszközöket és a nyereményfelajánlásokat:

Agárminisztérium, Auditker Kft. Axiál Kft., Claas Hungary Kft., CHH Műszaki Kft., Fliegl-Abda Kft., Pap-Agro Kft., SZIE Gépészmérnöki Kar, KITE Zrt., Sz-Agro 2007 Kft. és a „Legyél Te is mezőgépész!” program fő támogatójának az MKB Pénzügyi Csoportnak.

A MEGFOSZ fentiek mellett ezúton is szeretné megköszönni az egész versenyben részt vevő csapatok felkészülését, sportszerűségét és részvételét, és természetesen a következő tanévben is várják a szakma iránt elhivatott versenyzők jelentkezését.

A döntőről készült videós anyagot a nyár folyamán fogjuk közzétenni.

2020. június 11.