A CIG Pannónia Csoport a Magyar Bankholding Zrt. után annak integrált lízing leányvállalatával, az Euroleasing Zrt.-vel is húsz évre szóló stratégiai együttműködési keretmegállapodást kötött.
A megállapodás értelmében az Euroleasing Zrt. közel 100 ezer ügyfelének rövidesen közvetlenül elérhetővé válnak a CIG biztosítási termékei, így a különböző vagyonbiztosítási és casco konstrukciók mellett hitelfedezeti biztosítás is a termékpaletta részét képezik. 2022. februárjában az Euroleasing Zrt. tulajdonosával, a Magyar Bankholding Zrt.-vel kötött a CIG Pannónia Csoport stratégiai megállapodást, amelynek értelmében a több mint 2,2 millió lakossági ügyfél már az MKB Bank és Takarékbank összes fiókjában eléri a nyugdíj-, baleseti és életbiztosítás, valamint egészségbiztosítás, hitelfedezeti és lakásbiztosítás termékeket. Az Euroleasinggel kötött együttműködéssel a lakossági ügyfelek biztosítási igényeinek döntő részét lefedi a Biztosítótársaság.
„A CIG Pannónia Biztosító számára jelentős szakmai mérföldkő a mostani megállapodás, hiszen így elérhető közelségbe került egyik stratégiai célunk megvalósítása, hogy folyamatos növekedéssel a létrejövő szuperbank direktbiztosítójaként a magyar biztosítási piac stabil, meghatározó szereplőjévé váljunk. Olyan magas minőségű szolgáltatást nyújtunk ügyfeleink és partnereink számára, amellyel támogatjuk azt a stratégiát, amely befektetőinknek, tulajdonosainknak a hosszútávon kiszámítható árbevétel és osztalékpolitika alapjait teremti meg.” – mondta el a bejelentés kapcsán Polányi Zoltán, a CIG Pannónia Biztosító vezérigazgatója.
Vály Judit, az Euroleasing Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: „Az Euroleasingnél folyamatosan keressük azokat a megoldásokat, amelyekkel az ügyfeleink számára magasabb színvonalú szolgáltatást nyújthatunk. A CIG Pannónia Biztosítóval kötött megállapodás révén lehetőség nyílik olyan testreszabott biztosítási termékeket kínálni ügyfeleink számára, amelyek tökéletesen illeszkednek az egyes finanszírozási konstrukcióinkhoz, amely egy újabb nagy lépést jelent az ügyféligények lehető legoptimálisabb kiszolgálásában.
Háttérinformációk:
A CIG Pannónia Csoport
A CIG Pannónia stratégiai célja, hogy a magyar piac valós igényeire szabott, egyszerű és könnyen értékesíthető innovatív termék és szolgáltatás portfóliót alakítson ki, mindezt úgy, hogy fókuszált termékportfólióval rendelkezzen a bankbiztosítási piacon. A CIG Pannónia tavaly meghirdetett stratégiájának alappillére, hogy az elkövetkezendő öt év alatt életbiztosítási és nem-életbiztosítási termékportfólióval is rendelkező, megbízható, meghatározó méretű és stabil hátterű kompozit biztosítóvá váljon. Ezt a törekvést nagyban támogatja a mostani megállapodás is. A stratégia egyik legfontosabb pillére a Magyar Bankholdinggal és tagvállalataival, az MKB Nyrt.-vel, a Takarékbank Zrt.-vel, továbbá a Budapest Bank Zrt.-vel való szerződéskötés volt.
Az Euroleasing Zrt.
Az Euroleasing a hazai lízingpiac vezető szereplője, mely teljes körű finanszírozási szolgáltatást nyújt személy- és haszongépjárművek, mezőgazdasági gépek és ipari eszközök beszerzéséhez. 2022 januárjától a Magyar Bankholding részeként a lízingpiac négy meghatározó szereplője, az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt., a Budapest Bank Zrt. Autófinanszírozási üzletága, a Budapest Lízing Zrt. és a Takarék Lízing Zrt. közösen, egységes irányítás alatt működik Euroleasing néven. Vállalatokat és magánszemélyeket egyaránt kiszolgálva az Euroleasing országos hálózattal rendelkezik.