Február vége óta az Euroleasing a Renault, Dacia és Alpine márkák kizárólagos hazai finanszírozási szolgáltatója, szoros együttműködésben a Renault-csoport új pénzügyi szolgáltató márkájának, a Mobilize Financial Services Magyarországon dolgozó kollegáival. Az első néhány hét tapasztalata alapján a piac pozitívan fogadta az együttműködést, mely számos újdonságot nyújt az új gépjármű beszerzését tervező ügyfelek számára.
Az együttműködésnek köszönhetően számos újdonság került a Renault, Dacia és Alpine gépjárművek márkafinanszírozói konstrukcióiba. Így egyebek mellett a bevételeiket euróban szerző vállalkozások euró alapú lízingfinanszírozást is igényelhetnek, valamint az Euroleasing ügyfelei finanszírozási igénnyel fordulhatnak az autóval egyidejűleg akár a gyári karbantartási csomagra, a gyártói garanciahosszabbításra és a téli gumiabroncsra is. Szintén előnyt jelent a jelenlegi, gyorsan változó kamatkörnyezetben, hogy akár az egy éven belül leszállítandó gépjárművekre is előre lehet rögzíteni a későbbi kamatszintet.
„Örömmel tapasztaljuk, hogy az érintett márkák ügyfelei már rögtön az indulás után rendkívül pozitívan fogadták az Euroleasing által biztosított finanszírozási hátteret. A márkaképviselettel közös munka lényeges pontja, hogy a finanszírozási struktúrát folyamatosan monitorozzuk és finomhangoljuk annak érdekében, hogy ügyfeleink számára mindig a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsuk. Köszönhetően annak, hogy az együttműködés előkészítése során számos belső fejlesztést valósítottunk meg, a most indult együttműködés nem csak az érintett márkák iránt érdeklődők számára jelent előnyöket, de valamennyi ügyfelünknek pozitív hozadékot jelent” – hangsúlyozta Vály Judit, az Euroleasing vezérigazgatója.
Hozzátette: „További előnyt jelenthet az Euroleasing ügyfeleinknek, hogy a Renault Csoport Mobilize Financial Services márkanév alatt nyújtott szolgáltatásai révén az európai finanszírozási piac újdonságai és tapasztalatai is rögtön rendelkezésre állnak, így ezekből is tudunk meríteni saját termék- és szolgáltatáspalettánk számára.”
Csak maga a Renault Csoport több mint 10 ezer új autót értékesített tavaly Magyarországon, és az idei év eddigi értékesítési számai alapján 2023-ban várhatóan még több új gépjármű talál gazdára, mint egy évvel korábban. Az Euroleasing szakértőinek is az a várakozásuk, hogy az idei évben végre magára találhat a járműpiac, és az értékesítési volumenek ha el nem is érik a covid előtti szintet, de közelíthetnek hozzá.
– vége –
Háttérinformációk
RCI Services Kft. (Mobilize Financial Services)
Az RCI Autófinanszírozási és Lízing Zrt. leányvállalata, és ezáltal a Renault SAS 100%-os tulajdonában lévő leányvállalat. Az RCI Bank and Services a Group Renault szolgáltatásokért felelős leányvállalata. 2021 -ben az RCI Bank and Services világszintű kereskedelmi eredménye 1 415 841 finanszírozási szerződés és mintegy 4 700 000 biztosítási és szolgáltatási szerződés. Adózás előtti eredménye 1194 millió euró.
Euroleasing Zrt.
Az Euroleasing a hazai lízingpiac egyik vezető szereplője, amely teljes körű finanszírozási szolgáltatást nyújt személy- és haszongépjárművek, mezőgazdasági gépek, ipari eszközök (fémipari berendezések, nyomdatechnika, orvosi technika, építőipari gépek stb.) beszerzéséhez. A Magyar Bankholding részeként 2022 januárjától az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt., a Budapest Bank Zrt. Autófinanszírozási üzletága, a Budapest Lízing Zrt. és a Takarék Lízing Zrt. közösen, egységes irányítás alatt működik Euroleasing néven. Országos hálózatával az Euroleasing vállalatokat és magánszemélyeket egyaránt kiszolgál.