×
 

Gratulálunk az Euroleasing-Prospex Teamnek a Kékszalagon elért 5. helyhez!

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet 1934-ben rendeztek meg először. A 155 kilométeres táv teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre Balatonfüredről indulva. Az idei Kékszalagra ötszázötvennél is több hajó (egészen pontosan 556) nevezett, 24 hajóosztályban.

 

Ahogy tavaly, úgy idén is a Vándor Róbert kormányozta RSM – 11 óra 42 perc 12 másodperc alatt teljesítve a távot – haladt át elsőként az 53. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj balatonfüredi célvonalán, másodikként a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-fifty, harmadikként az AUDAX Django (Petrányi Zoltán) futott be. Mindhárom dobogósnak gratulálunk!

 

Ötödik helyen ért célba a Kaiser Kristóf irányította Euroleasing  -Prospex Team 11 óra 59 perc 21 másodperces idővel. A csapat tagjai: dr. Kaiser Kristóf, Pajor Szabolcs Levente, Munka Márton, Szigeti Stacey, Horváth Miklós, Pajor Zsombor.


Vály Judit, MKB-Euroleasing, vezérigazgató:
2017 óta ismerem dr. Kaiser Kristófot, akinek eredményorientált személyisége, fiatalos lendülete és a dinamizmusa egybevág azokkal az értékekkel, amely a cégünknek is fontos. Hiszen az MKB-Euroleasing olyan biztos technológiai alapokon nyugvó vállalkozás, amely a lendületes csapatmunkával dinamikus fejlődést mutat, csakúgy, mint Kristófék az elmúlt években. Ahogy Kristóf és csapata keresi és alkalmazza az újabbnál újabb technológiai innovációkat a vitorlázásban, úgy helyeztünk mi is kiemelt figyelmet a folyamatos fejlesztésekre, a széles termékpalettára és az ügyfelek megbecsülésekre, ezek révén pedig elértük, hogy Magyarország egyik legkiemelkedőbb, digitális fejlesztésekre építő lízingtársasága legyünk.

 

Az MKB-Euroleasing, amely mára a pénzügyi szektor egyik legdinamikusabban fejlődő vállalatává vált, idén ünnepli 30. születésnapját. Több mint 200-an dolgoznak a cég csapatában, közvetítő partnereiken keresztül pedig országosan több mint 400 helyszínen – kereskedésekben, illetve bankfiókokban és egyéb finanszírozó partnereknél – vannak jelen.

 

Az elmúlt három évtizedben az MKB-Euroleasing mindig nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy ne csak ügyfelei és üzleti partnerei felé, hanem a társadalom irányába is etikus, felelős vállalatként működjön. Ennek megfelelően a vállalat az évek során számos értékes ügy mellé állt, aktívan hozzájárulva egyebek mellett a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő Age of Hope Alapítvány és a Heim Pál Gyermekkórházban működő Szundi Alvászavaros Gyermekekért Alapítvány működéséhez, de hagyományosan figyelmet fordított a környezetvédelem és a sport támogatására is.

2021. július 23.